Mióta így készítem a palacsintát, puha marad és nem ragad le

Elkészítés

  1. A tojásokat egy nagyobb tálba ütjük. Hozzáadjuk a sót, a cukrot és, ha szeretnénk, a vaníliás cukrot, majd kézi habverővel összekeverjük.
  2. Hozzáöntjük a tej nagyjából felét, majd több részletben belekeverjük a finomlisztet és a réteslisztet. Közben fokozatosan hozzáadjuk a maradék tejet is, és csomómentesre keverjük.
  3. Beleöntjük az étolajat, ismét átkeverjük, majd a sűrűbb palacsintatésztát 20-30 percig pihentetjük.
  4. Pihentetés után fokozatosan hozzáadjuk a szénsavas vizet. Annyit öntünk bele, hogy a tészta könnyen folyjon, és a serpenyőben szépen elterüljön. A pontos mennyiség a liszttől is függhet.
  5. A palacsintasütőt közepesnél valamivel erősebb lángon felmelegítjük, majd vékonyan kikenjük olajjal.
  6. Egy kisebb merőkanálnyi tésztát öntünk bele, és a serpenyőt körkörösen megdöntjük, hogy a tészta egyenletesen, vékony rétegben elterüljön.
  7. Az első oldalát körülbelül 40-60 másodpercig sütjük. Amikor a széle kezd elválni a serpenyőtől, és az alja már enyhén megpirult, megfordítjuk.
  8. A másik oldalának általában 20-30 másodperc is elegendő. A kész palacsintát tányérra csúsztatjuk, majd a következő darabokat egymásra rakjuk.
  9. Sütés közben a tésztát időnként átkeverjük. Ha besűrűsödik, kevés szénsavas vízzel tovább hígíthatjuk. A serpenyőt csak akkor kenjük ki újra, ha szükséges.
  10. A kész palacsintákat lekvárral, kakaóval, túróval vagy más tetszés szerinti töltelékkel kínáljuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *