Fontos változás derült ki a 2026-os költségvetés módosításából: eltűnt az a több mint 24 milliárd forintos keret, amelyet eredetileg a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére különítettek el. A döntés hátterében elsősorban a magyar gazdaság vártnál gyengébb növekedése áll, így a jelenlegi számok alapján a prémium törvényi feltételei sem teljesülnének.
Kármán András pénzügyminiszter augusztus végén nyújtotta be a 2026-os költségvetés átfogó módosítását. A dokumentumból kikerült a „Nyugdíjprémium céltartalék” néven szereplő 24,3 milliárd forintos előirányzat, vagyis a kormány már nem számol azzal, hogy idén ősszel ezen a jogcímen pluszpénzt fizessen a nyugdíjasoknak.
Pedig az eredeti 2026-os költségvetésben még egészen más forgatókönyv szerepelt. Az akkori számítások 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel készültek, ezért a költségvetésben 24,3 milliárd forintot különítettek el nyugdíjprémiumra. A parlamenti költségvetési dokumentum is kifejezetten rögzítette, hogy a 4,1 százalékos GDP-növekedési terv miatt szükség van erre a céltartalékra.
A gazdasági növekedés húzta keresztül a számításokat
A nyugdíjprémium ugyanis nem automatikusan